🧚🏻‍♂‍ Kedves Tündérek! 🧚🏻‍♀‍

Az elmúlt időszakban megkeresett bennünket az egri Család-és Gyermekjóléti Szolgálat, hogy több család élelmiszer támogatásában segítséget kérjenek.

A kormányrendelet és a saját egészségünk érdekében várnunk kellett, hogy kérésüket teljesítsük.

A járványügyi híreket hallgatva úgy döntöttünk: elérkezett az idő, hogy fokozatosan kezdjünk az intézményi kéréseknek eleget tenni.

Fontos kihangsúlyoznunk, hogy itt elég sok családról van szó, egyéni kéréseket továbbra sem tudunk még teljesíteni!

Első körben 36 családról beszélgettünk, ahol különböző igényeket továbbítottak felénk a családsegítők.

Ekkor azonban megjelent újból segítéségként a Penta Media Group Kft. csapata, akik azonnal felkínálták támogatásukat ebben az ügyben is. Így tovább bővítettük a kört 50 családra a Családok Átmeneti Otthona lakóival, valamint mindenki olyan bőséges támogatást kapott, hogy igazán felemelő volt látni az örömöt az arcokon. Az Átmeneti Otthonban a vonatkozó szabályok miatt a vezetőség osztja szét az adományainkat. Konzerveket kértek csak, hogy főétkezések közt tudjanak a kijárási tilalomban azok a családok is hidegélelmet enni, akiknek nincs munkájuk, emiatt engedélyük sincs kijárásra. Kedveskedtünk a konzervek mellett nekik lekvárral is és bár nem kérték, de gondoltunk a legkisebbekre is, így vittünk bébiételt, tápszert is.

Voltak egyedi kérések is, amiket összefogással sikerült teljesítenünk: ahogy a Facebook oldalunkon kértünk tőletek, szinte azonnal jöttek is a felajánlások. Hálásan köszönjük ezúton is!

Tudtunk vinni pelenkát, ruhákat, cipőket, kiságyat, szőnyeget, porszívót, varrógépet, játékokat, gumikesztyűt is az alapcsomag mellé, ami tisztítószert, higiéniai termékeket és tartós élelmiszert foglalt most is magába.

A varrógép felhívásunkra olyan gyorsan sikerült reagálnotok, hogy fél óra múlva már a kezünkben is volt. Elmondhatatlan meglepetés volt a leendő tulajdonosának, köszönjük a nevében is!

Az egri csapat meglepett bennünket a helyi televízió kiszállásával, akiknek természetesen örömmel számoltunk be erről a sikeres együttműködésről.

http://www.tveger.hu/2020/05/04/raszorulo-csaladokon-segit-a-tunderpakk-alapitvany/

Felajánlásaitokból tudunk két laptopot és egy számítógépet is vinni. Az egyik legmeghatóbb élmény számunkra ehhez kapcsolódik, ugyanis egy 14 éves kislányé lett az egyik, akit nagyszülei nevelnek és a Nagypapa annyira sírt örömében, ami ismét megerősített bennünket abban, hogy érdemes ezt csinálnunk tovább. <3

Köszönjük ❤️

Nekünk és családjainknak minden kicsi számít!
⬇️⬇️⬇️⬇️
Támogatnál minket?
Bankkártyádat használnád? 💳
https://tunderpakk.hu/adomanyozoknak/
TündérPakk Közhasznú Alapítvány
Magnet Bank Zrt.
16200120-18541478-00000000
IBAN: HU18 1620 0120 1854 1478 0000 0000
SWIFT kód: HBWEHUHB
Közleményben kérjük feltüntetni: Alapítvány támogatás
#tehetszérte #beszállszabenzinbe #szorgostündérek #TündérPakk #adomány #támogatás #segítség #alapitvány #tunderpakk #jotekonyhirdetes